Az izom a szervezet olyan szövete, melynek fő funkciója, hogy a tápanyagokból nyert energiát mechanikai energiává alakítja át. Ez teszi lehetővé az egész emberi test helyzetváltoztatását, mozgását, finom működését, a belső szervek, zárógyűrűk mozgását és működését.

Hogyan működik az izom?

Az izomsejt tápanyagokból (pl. glikogén, adenozin-trifoszfát) nyert energiát és elektromos energiát alakítja át mechanikai energiává (mozgássá). A sejtben található, egymással átfedésben és párhuzamosan lévő két izomfehérje, az aktin és miozin által alkotott szálak egymáshoz képesti elmozdulása, az elernyedés és összehúzódás révén alakul ki az adott izomszövet mozgása. Beidegzésüktől is függően akaratlagosan működtethető a harántcsíkolt izom, a vegetatív idegrendszer szabályozásával pedig nem akaratlagosan a simaizom és a szívizom.

Milyen típusokat ismerünk?

Felépítése alapján három fő izomfajtát tudunk megkülönböztetni:

-simaizom

-harántcsíkolt izom

-szívizom

Simaizom

Elsősorban a belső szervekben és az erek falában helyezkedik el. A hosszú, orsó alakú sejtek alkotta rostok párhuzamosan vagy körkörösen is körbeölelik a zsigeri szerveket (pl. gyomor, méh), ereket.

Simaizom található az érrendszerben, légzőrendszerben, a tápcsatornában, húgyutakban, nemi szervek területén és a szemben is. A felsorolt szervrendszerekben részben eltérő a simaizomsejtek feladata. Általánosságban összehúzódásukkal és elernyedésükkel pl. az erek vagy a tápcsatorna, húgyutak átmérője változik. Ez a szakaszos összehúzódás – perisztaltika – eredményezi a szerv tartalmát továbbító, áramló funkciót az adott szervrendszeren belül, vagy vezet összehúzódáshoz (kontrakcióhoz).

Az autonóm idegrendszer szabályozása alatt állnak, akaratlagos mozgatásuk nem lehetséges.

Harántcsíkolt izom

A harántcsíkolt izom többmagvú sejtekből áll, ezek egymáshoz rendeződése alkotja az izomrostokat. Mikroszkópos vizsgálatuk során a szerkezetüket alkotó vékony és vastag filamentumok, szarkomerek adta jellegzetes festődésről kapták elnevezésüket.

A vázizom úgynevezett vörös rost típusa nevét a nagy mioglobintartalma miatti színéről kapta. Nagy oxigénszállítási képessége van, ez fontos is a működéséhez. Alapvetően a tartós összehúzódást végző vázizmok – pl. amelyek a testtartásban vesznek részt – főleg vörös rostokat tartalmaznak.

A fehér rostok kevés mitokondriumot és nagy mennyiségű glikogénraktárat tartalmaznak. Anaerob működés révén tejsav képződik, mely a jól ismert izomlázat is eredményezi. A gyors összehúzódásban szereplő izmok – pl. a végtagok izmai – fehér rostokat tartalmaznak.

A harántcsíkolt vagy vázizom részben akaratlagosan, részben reflexesen beidegzett szövet. Egyik legfontosabb feladata a test tartása, testhelyzet megőrzése és a nagy és finom mozgások kivitelezése. A vázizmok alapvetően a csontvázhoz rögzülnek és mind a nagy, mind a kis ízülteket áthidalják, lehetővé téve a jól ismert mozgásformákat és testtartásokat. A vázizomzat sorvadásával járó betegségek egyik legjelentősebb tünete a vázizomzat bénulásával, sorvadásával a testmozgás és akaratlagos testtartás, a végtagok tartásának képtelensége, a mimika, vagyis az arc izmainak működési elégtelensége.

A harántcsíkolt izom emellett bizonyos belső szervek működésében is létfontosságú szerepet tölt be. Mind a tápcsatorna felső szakasza, mind az emésztőrendszer, mind a vizeletkiválasztó rendszer akaratlagosan is szabályozható záróizmait is harántcsíkolt izom alkotja. Részt vesz a légzésben és beszédképzésben is.

Szívizom

Felépítését tekintve harántcsíkoltan találhatóak benne a rostok, de ezek egymáshoz viszonyított helyzete különbözik a vázizométól. A szívizom egyik típusa az összehúzódásban részt vevő munkaizomzat, a másik az ingerületvezetésben részt vevő úgynevezett nodalis izomcsoport.

A rostok speciális kapcsolódása révén az elektromos ingerület terjedése összehangolt, szinkronizált mozgást alakít ki, minden sejt egyszerre húzódik össze, így jön létre a szívizom-összehúzódás, mely az egész szervezet vérkeringését fenntartja. Működését a vegetatív idegrenszer szabályozza, nincs akaratlagos mozgása.

Az ember mozgásait és álló helyzetét az izomrendszer összehangolt, koordinált működése és az izomzat egészséges körülmények közötti erőegyensúlya biztosítja.

Izom típusok: a test vázizomzatában a rosttartalmuk alapján két izomtípust: a fázisos és tónusos izmokat különböztetjük meg. Az izomrostok felosztásában a tudomány nem egységes. Egyrészt a felosztás különböző szempontból történhet, másrészt pl. a 2. típust 2a és 2b-re osztják, míg a 2b helyett (mivel emberben nincs!) az un 2x típus a megfelelő.

A fázisos (1. típus) vagy vörös izmok a lassan összehúzódó, mioglobinban gazdag izomrostokból állnak, anyagcsere szempontjából oxidatívak (SO). Fő feladatuk a mozgások végrehajtása. Ezek gyorsan fáradnak és lassabban pihenik ki a megerőltetést. A legfontosabb, hogy kóros körülmények között mindig gyengülnek, sorvadnak és megnyúlnak! A fázisos izmokat a gyógytornával erősíteni kell, a különböző sporttevékenységeknek megfelelően célzottan edzeni!

A tónusos (2.a típus) vagy fehér izomzat gyorsan reagáló, anyagcsere szempontjából anaerob, glykolitikus (FG) izomrostokból áll, amelyek lassan fáradnak el, és gyorsabban regenerálódnak. Ezek az izmok rövidülésre hajlamosak, kóros körülmények között ez az izom mindig feszes, görcsös lesz! A tónusos izmokat mindig lazítani, nyújtani kell! Már sokszor alkatilag rövidebbek is, az ilyen egyén „kötöttnek” érzi magát. A tónusos izmok közül a leggyakrabban panaszt okozókat ábra mutatja.

A 2x típus is anaerob anyagcseréjű, gyorsan összehúzódó, de lassabban fáradó, mint a 2a. Az egyes rosttípusok tornától (edzéstől) függően egymásba átalakulhatnak.

A különböző izmok izomrosttartalma eltérő, például a comb külső izmában (vastus lateralis) 2/3 részben 2. típusú, míg a delta izomban az 1. típusú rostok vannak túlsúlyban. Van néhány izom, amely kevert rost összetételű. Ilyen például az egyik legfontosabb izomcsoport, a multifidusok, amelyek a csigolyákat mélyen, egymással összekötik, a gerincet stabilizálják. Valójában ezek erősítése a „gerinctorna” egyik fő feladata”.

Korral, idősödéssel az izomtömeg csökken, de minőségi változás is bekövetkezik. A 2. típusú rostokat veszítjük, és az 1. típusú rostok lesznek többségben izmainkban. Fontos, hogy a megfelelő (!) erősítő gyakorlatokkal mennyire fejleszthetők izmaink, ezt izomból vett minták szövettani vizsgálata, és MRI vizsgálatok igazolták.

Az izomerő- egyensúly

A fázisos és tónusos izmok (izom csoportok) egymással funkcióbeli párokat alkotnak, amelyek egymással ún. erő-egyensúlyban vannak. Gyakorlatilag ellentétesen működnek (együtt!), ún. agonista-antagonista párt alkotnak. Ezáltal képesek például egy végtagot, vagy, legfontosabbként a gerincet „jó” helyzetben tartani. A gerinc tartásában, illetve annak (mechanikus) betegségeiben különösen fontos az izompárok szerepe, illetve működésük megváltozása. Az egyik működésbe lépésével a másik gátlódik és fordítva. Egyszerű példán bemutatva, a karunkat csak úgy tudja a hajlító izom (biceps) behajlítani, ha a feszítő izom (triceps) ellazul. Ez nem tudatosan, akaratlagosan történik, hanem idegi reflexes (!) úton. Így a funkció szempontjából a biceps és triceps izom egymással ellentétes, agonista-antagonista pár. Ez egy törvényszerűség, amely az előbbi, izmokra vonatkozó anatómiai, szövettani és élettani ismereteken alapul. Nevezetesen, hogy a speciális ideggyógyászati betegségeket kivéve, minden kóros esetben az egyik izom mindig feszessé, görcsössé válik, ezzel szemben a párja mindig sorvad, gyengül, megnyúlik.

A csontváz (skeleton) a mozgásrendszer passzív részeként a szervezet szilárd vázát alkotja. Védi a létfontosságú belső szerveket a külső mechanikus hatásoktól, és a lapos csontokban található vörös csontvelőben helyet ad a vérképzésnek. A csontokat rögzített, illetve mozgékony összeköttetések fűzik egybe. Az ízületek (articulatio) önmagukban lezárt szerkezeti és működési egységek, amelyek összeköttetésben állnak az egymással szemben álló csontvégekkel. Az ízületek felépítése határozza meg a lehetséges mozgás kiterjedését és irányát.

A csontvázrendszer felépítése

Az emberi csontvázrendszer általában 206 darab csontból épül fel. A csontok alakjuk szerint lehetnek hosszúak, rövidek, laposak vagy szabálytalanok. A csontvázrendszert a gerinc, a koponya, a mellkas, a vállöv és a felső végtagok, valamint a medenceöv és az alsó végtagok csontjai alkotják.

Gerinc

A gerinc (columna vertebralis) 33-35 darab, feszes ízülettel illeszkedő, illetve az alsó szakaszán összecsontosodott csigolyából (vertebrae) álló, többszörösen görbült vázrész, amely a törzs és nyak vázát alkotja. A test középvonalához képest a nyaki és ágyéki részen domború, a mell és keresztcsont területén homorú görbületet képez. Felső végéhez illeszkedik a koponya. A mellkast a gerinc háti szakasza alkotja a bordákkal és a szegycsonttal, ez utóbbihoz csatlakozik a felső végtag csontos váza. Alul a gerinc keresztcsonti szakasza a medencecsontokkal az alsó végtag csontos övét képezi.

Koponya

A koponyát (cranium) az arc- és agykoponya, valamint a koponyaalap alkotja. Az arckoponya csontjait az orrüreg és a szájüreg csontjai képezik. Az agykoponya csontjai a homlokcsont, falcsont, nyakszirtcsont, halántékcsont és ékcsont, amelyek a rostacsonttal együtt képezik a koponyalapot.

Mellkas

A felül és alul nyitott, csontos mellkas hordó alakra emlékeztet. A mellkast hátulról a gerincoszlop háti szakasza, oldalról és elölről a bordák, valamint elöl a bordák csatlakozásánál a szegycsont alkotja. A 12 pár borda – az alsó kettő kivételével – közvetlenül a szegycsonthoz illeszkedik, az alsó kettő ún. lengőborda szabadon végződik.

Vállöv és felső végtagok

A vállövet alkotó kulcscsont és lapockacsont egymáshoz képest vízszintesen helyezkedik el. A lapocka és a felkarcsont találkozásánál található a vállízület. A felkarcsont felső vége a lapockához kapcsolódva alkotja a vállízületet, alsó vége az alkarcsontokkal (singcsont és orsócsont) a könyökízületet. A csuklóízületet az orsócsont alsó vége és a kézközépcsontok felső része képezi. A kéz kéztő-, kézközép- és ujjperccsontokból áll.

Medenceöv és alsó végtagok

A gyűrű alakú medencét kétoldalt a medencecsont, hátulról a keresztcsont képezi. A medencecsont a csípőcsont, a szeméremcsont és az ülőcsont összecsontosodásából áll. A combcsont az emberi csontok leghosszabb csöves csontja, felső végén gömb alakú, alsó vége patkó alakban kiszélesedve a térdízület alkotásában vesz részt. A térdízületet a combcsont alsó vége, valamint a sípcsont és a térdkalács alkotja. A lábszár az egymáshoz szorosan kapcsolódó sípcsontból és szárkapocscsontból áll. A sípcsont alsó vége a belső bokát, a szárkapocscsont alsó vége a külső bokát képezi. A boka ízületét a sípcsont, a szárkapocscsont és az ugrócsont alkotja. A lábfej lábtőcsontokból, lábközépcsontokból és lábujjcsontokból áll. A hét darab, igen erős lábtőcsontra nehezedik a test teljes súlya.

Az ízületek felépítése

Az ízületek többnyire két vagy több csontból állnak, amelyek egyik vége az ízületi fejet, másik vége az ízületi árkot képezi. Az ízületi fejet és árkot porc borítja, köztük ízületi üreg található. Az ízületet zsákszerű kötőszöveti tok zárja el hermetikusan a környezetétől.  Az ízületi tok az egyik ízesülő csontvég ízületi felszínének szélén (vagy felette) ered, és a másik ízvég felszíne szélén (vagy alatta) tapad. Az ízületi tok foglalja magában az ízületi üreget. Az egymással ízületi összeköttetésben álló homorú ízvégek az ízvápák, a domborúak pedig az ízfejek. Az ízületeket a porcok között jelenlévő tapadási erő, az ízületi tok, az ízületi szalagok, valamint a körülöttük levő izmok, lágyrészek és bőr tartja össze. Az ízületi szalagok tömött kötőszöveti kötegek, amelyek az ízületi tok rostos rétegének megerősödései vagy az ízületekhez mechanikailag csatlakozó, de a toktól független képződmények.

Az ízületek járulékos alkotórészei

A rostporcos korongok (discusok) és gyűrűbetétek (meniscusok) két részre osztják az ízület üregét. A rostporcos ízvápaajkak az ízvápa porcos széléhez körkörösen hozzánőtt és azt mélyítő, rugalmas szélt képező rostporcos gyűrűk a csípő- és a vállízületben. Az ízületek környékén nagy számban fordulnak elő zárt, lapos, belső felszínükön íznedvszerű, nyúlós folyadékot termelő tömlők. Ezek két felszíne egymáson könnyen elcsúszva megkönnyíti két szomszédos réteg – például két izom, ín és izom, ín és csont, bőr és izompólya stb. – egymáshoz viszonyított elmozdulását.

Az ízületet helyben tartó tényezők

Az ízületben egymáshoz illeszkedő porcfelszínek még erős behatással sem választhatók el egymástól. Az összetartásban elsősorban az ízület igen nagy szakítószilárdságú szalagjai játszanak szerepet. A csípőízület fő szalagja csak mintegy 500 kg megterhelés hatására szakad el, a kisebb szalagok ellenállása ennél lényegesen kisebb. A szalagok csak úgy tarthatják helyben a két csontrészt, ha az ízület bármely állásában elég feszesek. Az ízületek összetartásában részt vesz továbbá az ízületi tok, amely megakadályozza az ízületen kívüli szerv- vagy szövetrész benyomulását a porcfelszínek közé.

A csontvázrendszer és ízületek mozgásai

A csontváz és az ízületek összetett rendszere a legkülönfélébb mozgások végrehajtását teszi lehetővé.

A gerinc mozgásai

A gerincoszlop előrehajláskor egységes ívvé válik, hátrahajláskor a vonala három helyen megtörik. Legjobban a nyak, illetve az ágyéki tájék kezdetén és végén történik jelentősebb mértékű hátrahajlás. A háti gerinc hátrahajlásnál kissé kiegyenesedik, de hátranéző domborúságát a tövisnyúlványok összetorlódása folytán nem veszti el. Oldalra hajlásnál ugyanezeken a helyeken jelentkeznek a megtörések. A gerinc tengely szerinti csavarodásában a nyaki és a háti gerinc vesz részt. Az ágyékcsigolyák egymáshoz viszonyított csavarodása az ízfelszínek állása miatt nem lehetséges, viszont az utolsó ágyékcsigolya és a keresztcsont között kisfokú csavarodás lehetséges.

Légzési mozgások

A mellkas belégzéskor emelkedik, kilégzéskor süllyed. Ezt a mozgást a bordák és csigolyák közti ízületek biztosítják. Belégzéskor a bordák megemelkednek, a mellkas űrtartalma nő, kilégzéskor süllyednek, az űrtartalom csökken. Ebben a tevékenységben fontos szerepet játszanak a törzs izmai is.

Ízületi mozgások

Az ízület alapállása az a pozíció, amelyet az ízületek az ember egyenes, álló testtartása mellett, a felső végtagok laza lelógatása és a fej természetes előretekintő tartása mellett maguktól felvesznek. Ettől különbözik az ízület ún. középhelyzete, amelyben az ízület tokja és szalagjai minden irányban egyenletesen ellazulnak. A gyulladt, fájdalmas ízületet a beteg azonnal középhelyzetbe juttatja a tok egyenletes ellazítása érdekében. Ugyancsak középhelyzetben áll az ízület, ha valamilyen folyadékgyülem (vér vagy gyulladásos izzadmány) feszesen kitölti az üregét.

A többé-kevésbé szabályos idomú, mozgékony ízületek mozgási tengelyeik száma szerint az alábbi csoportokra oszthatók:

-Egytengelyű ízületek: az ún. csapós vagy csuklóízület és a forgóízület. Egytengelyű például az ujjpercek közti ízület, amelyben csak hajlítás és feszítés jön létre. Forgóízület esetén a csont hossztengelye mentén történik az elmozdulás, mint például az alkart képező singcsont és az orsócsont közti ízületben, valamint az első és második nyaki csigolya között létrejövő mozgás.

-Kéttengelyű ízületek: az ún. tojásízület és a nyeregízület. A kéttengelyű ízületekben hajlítás, feszítés, közelítés és távolítás lehetséges. Ilyen mozgások jöhetnek létre az alkarcsontokban és a kéztőcsontokban, valamint a csuklóízületben.

-Soktengelyű vagy szabad ízületek: gömb alakúak, ízfejjel és vápával ellátva. Minden irányban egyformán – végtelen sok tengely körül – mozgathatók. Az emberi testben két közel tökéletes gömbízület fordul elő: a váll- és a csípőízület.

Az ízületek mozgásai többségükben tengely körüli körmozgások, azonban a teljes körforgásnak csupán kis részére korlátozódnak. Az ízületben végezhető mozgások terjedelmét az ízfelszínek paraméterei, a szalagok, az ízületi tok és az ízületet körülvevő lágyrészek, illetve egyéb testrészek határozzák meg. Az ízület mozgását a két ízvéghez tartozó vagy környezetében elhelyezkedő csontrészlet összeütközése is akadályozhatja (csontos gátlóberendezés).

A Sudeck-szindróma, más néven komplex regionális fájdalom szindróma (CRPS) viszonylag ritkán kialakuló perifériás idegi zavar, amely krónikus fájdalommal jár. Ha többet szeretnél tudni a betegség lehetséges okairól, tüneteiről és a fájdalom megszüntetésére alkalmas kezelési módszerekről, alábbi cikkünkből mindent megtudhatsz!

A Sudeck-szindróma kiváltó okai lehetnek:

-Rándulások és ficamok

-Műtétek

-Törések

-Zúzódások

-Idegsérülés

-Stroke

Habár a betegség pontos okait nem mindig ismerjük, azonban nagy valószínűséggel egy kezdeti fájdalmas inger helyileg aktiválja a szimpatikus idegrendszert, ami az erek összehúzódásához vezet. A vérellátás csökkenése pedig fokozza a fájdalmat, és hosszabb távon a lágyrészek és a csontok strukturális károsodását eredményezi.

Sudeck rizikófaktorok:

-Stresszes életmód

-Bizonyos pszichológiai tényezők: depresszióra vagy szorongásra való hajlam

Fő kialakulási területei:

-Csukló

-Kéz

-Boka

-Láb

A Sudeck-szindróma kialakulásának folyamata:

-Fájdalmas inger

-Szimpatikus idegrendszer aktivitásának fokozódása

-Érösszehúzódás

-Csökkenő vérkeringés

-Fokozódó fájdalom

-Csökkenő mozgatás

-Csont és lágyrész károsodás

-Mozgásterjedelem beszűkülés

-Rosszul funkcionáló végtagrész

Típusai:

típusát reflex disztrófiának is nevezik, mivel a sérüléstől távolabbi helyen alakul ki kisebb idegkárosodással vagy anélkül

típusnál igazoltan egy adott ideg sérülése áll fenn helyileg

Stádiumok és tünetek:

1. Stádium (akut gyulladás)

-fájdalom (nyugalomban és a mozgatáskor is)

-fokozott érzékenység

-minden inger fájdalmas

-helyi duzzanat

-a száraz bőr piros és meleg

Az első stádium általában 10 nappal a sérülést követően kezdődik, és 3-6 hónapig tart.

2. stádium (disztrófia)

-lágyrészek megkeményedése

-a duzzanat miatt csökkenő ízületi mozgathatóság

-hűvös, nyirkos bőr

-röntgenen látható helyi csontritkulás

A második stádium a sérülést követő 3-6. hónaptól fél évig tart.

3. stádium (atrófia)

-vékony, száraz, lilás bőr

-kontraktúra

-összecsontosodott ízület

-érintett izmok sorvadása

A harmadik stádium 6-12 hónappal a sérülést követően évekig, akár életvégig is tarthat.

A Sudeck-szindróma tünetei a betegség során változhatnak, ezért hiába ugyanaz a probléma, a tünetek mégis egészen különböző formákban jelentkezhetnek a pácienseknél.

Leggyakrabban fájdalom és duzzanat, illetve vörösség tapasztalható a fő kialakulási területeken. Gyakori tünet a túlérzékenység is, amikor a hőmérséklet-változás okoz fájdalmat, például a hideg tárgyakkal való érintkezés. Egyes esetekben már a puszta érintés is fájdalommal jár.

Jelentkezzen bármelyik tünet is, érdemes minél hamarabb kezelőorvoshoz vagy gyógytornászhoz fordulni, hogy a betegség ne súlyosbodjon, és a lehető leggyorsabban meg lehessen szüntetni a fájdalmat.

Lehetséges szövődmények

-Sorvadás (atrófia). Sudeck-szindróma esetén az érintett végtag fájdalom vagy merevség miatti inaktivitása a bőr és a csontok, illetve az izmok elgyengüléséhez és sorvadásához vezethet.

-Izomgörcs, izommerevség. A kéz- és lábujjak izmai a betegség következtében folyamatosan megfeszülhetnek, így “kampóssá” válhatnak, ami szüntelen diszkomfort érzetet okozhat a mindennapokban.

Kezelése:

A hosszú ideig tartó lefolyása és a maradványtünetek miatt a cél elsősorban a betegség megelőzése a megfelelő rögzítéssel, fájdalomcsillapítással és a végtag mielőbbi mozgatásával.

Ha a tünetek elkezdtek kialakulni, minél előbb el kell kezdeni a kezelést a teljes végtag funkció helyreállítása érdekében.

Egyénenként nagyon változóak lehetnek a tünetek és a betegség lefolyása is, így mindenképpen személyre szabott terápia szükséges.

Gyógyszeres kezelésként a fájdalomcsökkentésre non-szteroid gyulladáscsökkentő szerek, súlyos esetben szteroidok, a csontanyagcsere javítása céljából kalcium és D-vitamin szedése javasolt.

A fizioterápiás kezelések a fájdalom és a duzzanat csökkentésre, a keringésfokozásra, később pedig a funkciójavításra irányulnak.

Az akut stádiumban óvatos, fájdalommentes fizioterápia szükséges, mert az intenzív aktív terápia állapotromláshoz vezethet.

Krónikus stádiumban alkalmazható terápiák:

-Manuálterápia

-Masszázs

-Mobilizáció

-Izometriás izomerősítés

-TENS

-Kinesio tape

-Stretching

-Finommotoros kontroll

A befagyott váll, más néven adhezív ízületi-tokgyulladás, fájdalmat és merevséget okoz a vállízületben.

Az erős vállfájdadom és a mozgástartomány beszűkülése a legfőbb ismertető jele a kórképnek. A tünetek súlyosbodásának időszaka után a befagyott váll általában javul, bár a teljes felépülés akár 3 évig is eltarthat.

Ez a diagnózis leginkább a 40 és 60 év közötti embereket érinti, és a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál. Trauma esetén fiataloknál is kialakulhat.

Cukorbetegeknél fokozott az adheziv capsulitis kialakulásának a rizikója.

Befagyott váll esetén, az ízületi tok megvastagodik, merevvé és feszessé válik. Vastag szövetsávok – úgynevezett összenövések – alakulnak ki. Kevesebb ízületi folyadék van az ízületben.

Három stádium különböztető meg:

1. szakasz: A fagyás stádiuma

A „fagyás” szakaszában a fájdalom fokozódása jellemző. Az első panaszok megjelenésétől számítva kb. 3-6 hónapig tart ez a szakasz, az intenzív fájdalom súlyosbodásával a mozgástartomány fokozatosan beszűkül.

2. szakasz: a Fagyott stádium

Az ezt követő  “fagyott” fázisban a fájdalom csökken, de a mozgásterjedelem továbbra sem javul, a merevség megmarad. A „fagyott” szakasz 4-6 hónapja alatt a napi tevékenységek nagyon nehézkesek lehetnek.

3. szakasz: Az olvadás szakasza

A váll mozgása lassan javul a „olvadás” szakaszában. A normál vagy ahhoz közeli mozgáshoz és izomerőhöz való teljes visszatérés általában 6 hónaptól 2/3 évig tart.

Okai:

A befagyott váll okai nem teljesen ismertek. Nincs egyértelmű kapcsolat a kardominanciával vagy a foglalkozással. Néhány tényező nagyobb kockázatot jelenthet a befagyott váll kialakulásában:

• Cukorbetegség. A befagyott váll sokkal gyakrabban fordul elő cukorbetegeknél. Ennek oka nem ismert. Az adheziv capsulitis-es cukorbetegeknél általában nagyobb a merevség, és hosszabb ideig tart, mielőtt „kiolvadna”
• Egyéb betegségek, pl. a befagyott vállhoz kapcsolódó további egészségügyi problémák közé tartozik a hypothyreosis, a hyperthyreosis (pajzsmirigy betegségek), a Parkinson-kór és a szívbetegség
• Mammaműtétek
• Immobilizáció. Befagyott váll alakulhat ki, trauma esetén, amikor a váll egy ideig mozgásképtelenné válik műtét, ficam, törés vagy egyéb sérülés miatt. A befagyott váll kialakulásának megelőzése érdekében, a protkoll által előírt intézkedések egyike, hogy a betegek a sérülést vagy műtétet követően minél előbb gyógytornában részesüljenek.

Tünetek:

– Erős vállfájdalom, főleg a betegség korai szakaszában,

– A fájdalom mozgásra illetve terhelésre fokozódik és a váll külső részén és a felkaron jelentkezik,

– Mozgástartomány beszűkülése,

– Parakoordináció  (kényszertartás) kialakulása.

Vizsgálatok:

1.) Fizikális vizsgálat

a.) „passzív mozgástartomány”- amikor az orvos vizsgálatkor, a gyógytornász kezelés közben mozgatja a  beteg vállát

b.) „aktív mozgástartomány” amikor a páciens önállóan mozgatja a saját vállát

Ezeket az értékeket fontos rögzíteni, és összehasonlítani a kezelés során elért eredményekkel, fokokkal.  Befagyott váll esetén a mozgástartomány korlátozott mind aktívan, mind pedig passzívan.

2.) Röntgen vizsgálat

3.) MR vizsgálat

Kezelés:

A befagyott váll általában javul az idő múlásával, bár ez akár 3 évig is eltarthat.

A konzervatív kezelésnek van prioritása!

– Orvos által előírt nem szteroid gyulladáscsökkentők,

– A kezelés középpontjában a fájdalom szabályozása áll a fizioterápia és egyéb konzervatív kezelések pl. lágylézer, egyéb elektromos kezelések illetve balneoterápia segítségével. Gyógytornász által irányított mozgásterápiával és manuálterápiával lehet elérni a mozgástartomány növelését és az izmok megfelelő izomerejét. Elsődleges a funkciójavítás, utána következik az izomerősítés!

– Szükség esetén szteroid injekciók

Ha a konzervatív kezelés nem segít, sebészi megoldások javasoltak, pl:

–  Hidrodilatációs kezelés ultrahang vezérlés segítségével. Ez az eljárás abból áll, hogy nagy mennyiségű steril folyadékot fecskendeznek óvatosan a vállízületbe.

–  Váll-artroszkópia segítségével, minimális behatolással, 2-3 darab, kb. 1 cm-es bemetszés mellett – artroszkóp segítségével – az ízületi tok és a környező szalagok állományában felszaporodott kötőszövet felszabadítása

A Parsonage-Turner-szindróma egy, az ideggyógyászat területéhez tartozó kórállapot. A felkar- kulcscsont magasságában lévő karidegfonat vagyis a plexus brachialis ideg gyulladását jelöli (plexus brachialis neuritis). Ritka kórkép, előfordulása csekély, de gondolni kell rá.

Milyen tüneteket okoz a kórkép?

Jellemzően egyik oldali (de érintheti mindkét oldalt is, főleg fertőzés következtében) idegfonatot érintő gyulladás. Alapvetően változó erősségű fájdalmat okoz, esetleg elsősorban a fájdalom miatt izomgyengeséget, következményesen izomsorvadást. Sok esetben hirtelen kialakuló panaszok jellemzik, előtérben a fájdalommal, ami nem mindig kapcsolódik megelőző elváltozáshoz. Ugyanakkor sok esetben trauma, sérülés, de akár megerőltető edzés vagy fizikai munka is lehet a kórtörténetben.

Az elmúlt időszakban több esetet közölt a szakirodalom, mely során COVID-vakcinációt követően alakul ki a szindróma.

Idővel már nem önmagában a fájdalom miatti korlátolt mozgás, de maga a neuritis miatt is felléphet izomkárosodás, tartós, krónikus fájdalom is.

A fájdalmat követően gyakran izomgyengeség jelenik meg, mely a felkart érinti, így elsősorba a kar emelése okoz panaszokat. A következményes izomsorvadás tovább rontja és bonyolítja a panaszokat.

Hogyan derülhet fény a Parsonage-Turner-szindrómára?

A panaszok miatt kerül az érintett orvoshoz. Traumatológia, ortopédia, reumatológia szakterület találkozik a kórképpel, vagy közvetlenül az ideggyógyászat.

A kórtörténet felvétele szükséges, laboratóriumi vizsgálatok, a gyulladás, autoimmun kórképek, izomkárosodás felmérésére.

Az ideggyógyász fizikai vizsgálattal már észleli mind az izomgyengeséget, de akár az ideg érintettségét is.

Részletes képalkotó vizsgálatok (elsősorban MRI, de akár röntgen, elkülöníteni más kórképtől, pl. gyulladástól, daganattól) lehet szükséges, illetve célirányosan neurológiai speciális vizsgálatok az izom és ideg károsodásának megítélésére (elektroneurográfia (ENG), elektromiográfia (EMG)).

Fontos a vizsgálatok folytatása elkülönítés céljából gerincsérv, gerinc sérülése, szisztémás neurológiai eltérés részjelensége irányába.

Hogyan kezelhető a Parsonage-Turner-szindróma?

Fájdalomcsillapító, nemszteroid gyulladáscsökkentő, súlyos esetben vagy elviselhetetlen panaszok esetén szteroid adása indokolt. Akár kombinációban, kábító fájdalomcsillapító adásával.

Gyógytorna, fizikoterápia (erősítő torna, TENS kezelés) mindig javasolt.

Bár a prognózis jó, sok esetben sajnos elhúzódóan jelentkeznek a tünetek, fájdalom és gyengeség, akár évekig is eltarthat a felépülés. A hamar végzett diagnosztika és kezelés mindenképpen előnyös!

Sok esetben találkozok emberekkel, akik valamilyen műtétre vannak előjegyezve, de sajnos nem kapják meg a kellő felvilágosítást a beavatkozás körüli tennivalókkal kapcsolatban.

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék kicsit a segítségetekre lenni.

Sok kérdés felmerül a páciensekben, ahogy közeledik a műtéti beavatkozás időpontja. Sajnos a mai rohanó világban elmarad a megfelelő tájékoztatás. Volt már olyan ismerős, aki, mivel nem volt korábban érintett, kérdezte, hogy tornát-mozgást illetően készüljön-e. A válaszom „igen” volt. A rehabilitációt saját magunknak megkönnyítjük, ha előtte össze van állítva egy személyre szabott mozgás-program.

A műtétet megelőzően pár vizsgálatot elrendel az orvos, melyeket végig kell járni. Ez a protokoll.

Az intézményekben általában a műtétet követően minél hamarabb megkezdődik a gyógytorna is.

Ekkor még könnyebb és rövidebb gyakorlatokkal ismerkedik a páciens. Az alsó végtagokra fásli kerül, melyet otthon is folytatni kell addig, amíg a szükséges véralvadásgátlót az orvos javasolja. Vannak osztályok, ahol a távozáskor mellékelnek egy ismertetőt például a tiltott mozgásokról, mikor mennyit emelhet-cipelhet a páciens, ha már el tud menni vásárolni, a későbbi sportolási lehetőségekről, a műtét típusáról (gondolok itt arra, hogy valakinek cementes, vagy cement nélküli protézis beültetése volt). Még a kórházban megtanítjuk mi gyógytornászok, hogy hogyan sajátítsák el a páciensek a segédeszköz használatot. Több lehetőség közül választhatunk, ez függ attól is, hogy ki milyen korosztályhoz tartozik, és az állapotát is figyelembe kell venni. ( A stabilabb, több ponton támaszkodó eszközöktől haladunk a kisebb alátámasztású eszközök felé. Gondolok itt arra, hogy például egy járókerettel indul a járás, mivel ez 4 ponton támaszkodik, stabilabb, és akinél lehet, áttérünk a könyökmankóra, ami 2 pontos támaszt biztosít, de a lépcsőn való közlekedéshez ez a jó megoldás, mivel a járókeret nem fér el. )

Otthon is fontos a torna folytatása, természetesen gyógytornász-fizioterapeuta szakemberrel. Általában a szakorvosok javasolnak otthoni gyógytornát tb támogatott ellátás keretében, ami nagyon jó, csak sajnos várólista van, mert sok helyre kell a gyógytornászoknak eljutni. Előfordulhat az is, ha „kisebb” beavatkozáson esett át valaki, hogy járóbeteg-ellátásra utalja a szakorvos a pácienst. Várakozás itt is előfordul. A praktikus választás, ha addig is keresnek egy gyógytornász-fizioterapeutát, aki a segítségükre lehet, hiszen a szakszerű tornának folytatódnia kell! A szakember egyénre szabottan felállítja a szükséges rehabilitációs gyakorlatokat, amit együtt, illetve a találkozások között egyénileg is tud végezni a páciens. A protokollt itt is figyelembe kell venni.

Közben megtörténnek a szükséges kontroll vizsgálatok, melyeken az orvos is ad irány-mutatókat. Mit értek ez alatt? Vannak olyan esetek alsó végtagi töréseknél például, ahol a műtéti megoldásoknak-lehetőségeknek köszönhetően teljes tehermentesítést ír elő az operáló orvos bizonyos ideig. Ezt nekünk gyógytornászoknak is figyelembe kell venni és a páciensek részéről is kell az együttműködés a sikeres gyógyulás érdekében. Vannak olyan beavatkozások, ahol részterhelés javasolt, ezt is meg kell tanítanunk a pácienseknek, hogy érezzék, hogy mennyire terhelhetik a műtött lábat. A kontroll vizsgálatok ezért is szükségesek, nekünk pedig egy útmutató a továbbiakhoz.

Szép fokozatosan, közös munkával visszatér a páciens a mindennapi élethelyzetekhez, a korábbi élet-viteléhez, a munkához, a sporthoz, stb.

Természetesen a műtét előtti felkészülésben is a segítségetekre tudok lenni, valamint a rehabilitációs időszakban is. A korai rehabilitáció idején házhoz járással is tudok segíteni, amíg nehezebb a kimozdulás a lakásból-házból, majd a későbbi rehabilitáció idején a rendelő is tárt ajtóval vár Benneteket, gyógyulni vágyókat.

Az izmok meszesedését, csontosodását, az izomszövetben lerakódott kálciumkristályok okozzák. Az izomszövetben kisebb csontcsomók alakulnak ki, ez néhány esetben megváltozott mozgással és fájdalommal jár.

Mivel jár az izmok meszesedése, csontosodása?

Heterotóp csontosodásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor teljes mértékben ép és funkcionáló csontszövet alakul ki ott, ahol nem kellene lennie (tehát nem csontkinövésként, hanem eltérő szövetekben kialakulva). Leggyakrabban ez az izmokat, izmok körüli kötőszöveteket, ínakat, szalagokat és ízületeket érinti. Az izomszövetben kisebb csontcsomók alakulnak ki, ez fájdalommal, gyulladással, duzzanattal jár, előrehaladottabb esetben korlátozza a beteg mozgásképességét is.

Az izmok meszesedésének, csontosodásának oka több kórkép is lehet. Két betegséget ismertetünk, melyek vezető tünete az izmok csontosodása. Mind lefolyásában, mind a kezelhetőségi lehetőségeket tekintve igen eltérő folyamatokról van szó.

Az izom csontosodásával járó betegségek

Myositis ossificans

A myositis ossificans egy olyan állapot, amiben az izmok az őket ért sérülés vagy gyulladás után nem megfelelően gyógyunak, a fibroblasztok (azok a sejtek, amikből differenciálódás után a valódi izomsejtek keletkeznek) nem megfelelő csontképző (oszteogén) sejtekké alakulnak át, így csontszövet képződik a behatás helyén. Kialakulásának pontos mechanizmusa nem tisztázott, de feltehetően az izmok sérülésekor felszabaduló citokinek őssejtekre gyakorolt hatása áll a meszesedési-csontosodási folyamat hátterében.

Az izmok csontosodási folyamata myositis ossificans esetén három szakaszra osztható: korai, középső és érett. A korai szakaszra (a sérülést követő első négy hét) a gyulladásos reakció és új csontképződés jellemző. A köztes fázisban (a sérülés után négy-nyolc héttel) kezd a meszesedés jelentkezni, és ez látható a röntgenfelvételeken. Az érett szakaszban valódi csont kezd kialakulni. A csont megszilárdul a következő hónapokban, és ezt követően csontregresszió következik be.

A myositis ossificans leggyakrabban fiatal, aktív emberek és sportolók körében fordul elő, illetve gyakran figyelhető meg deréktól lefelé bénultak körében. A legtöbb (kb. 80%) csontosodás a combban vagy a karban keletkezik, de a mellizmok és farizmok is érintettek lehetnek. A betegségre jellemző tünet a fájdalom, a tapintható kemény csomó az izomban, elhelyezkedésétől függően a mozgástartomány is beszűkülhet.

A diagnózist radiológiai (ultrahang, röntgen, CT, MR) vizsgálat mellett a biopszia elemzésével állítható fel, utóbbi lehetőséget biztosít a rosszindulatú lágyszöveti daganatoktól (szarkómáktól) való megkülönböztetésére is.

Kezelésben kulcsfontosságú a csontosodási folyamat kialakulásának megelőzése. Ehhez a gyulladásos reakciót és a vérömleny (hematóma) kialakulását kell a lehető leginkább csökkenteni. Első lépés a sérült végtag pihentetése. Az érintett végtagot rögzíteni kell ágynyugalommal, jégterápiával, kompresszióval és a végtag felpolcolásával. Két-három nap után óvatos fizikoterápiával megkezdhető a mozgás fokozatos bővítése.

Ha mégis kialakult a csontosodás, illetve az olyan helyen van, ahol fájdalmat okoz, vagy a mozgást korlátozza, akkor sebészi kimetszéshez lehet folyamodni, 6-18 hónappal a sérülés után. A túl korán végzett műtéti beavatkozás fokozza a kiújulás esélyét. A kiújulás megelőzésében (a műtétet követően) egyszeri, kis dózisú sugárterápia és indometacin kúra kominációjával kedvező eredményeket értek el.

Ízületek csontosodása

A gerincproblémák egy része része a gerinccsigolyák közötti ízületek és szalagok elmeszesedésével, akár több csigolya vagy a teljes gerincoszlop összecsontosodásával jár. Gyulladásos eredetű kórkép a Bechterew-kór, de veleszületett csigolyafejlődési rendellenességek is okozhatják a gerinc egy szakaszának csontosodását. A porcok kopásos megbetegedései (artrózis) vagy az ízületi szalagon csontosodása nyomán is kialakulhatnak csontnövedékek (osteophyták).

Fibrodysplasia ossificans progressiva (FOP)

A fibrodysplasia ossificans progressiva (más néven myositis ossificans progressiva), vagy kőember szindróma, egy genetikai betegség, amelyben a lágyrészek a csontosodása sérülés nélkül is megtörténhet. A FOP rendkívül ritka, világszerte kevesebb mint 1500 eset ismert.

Hátterében az ACVR1 gén mutációja áll. Ez a rendellenes gén kialakulhat spontán a fogantatás során, de örökölhető is, amennyiben az egyik szülő hordozza azt. A diagnózis felállítása genetikai vizsgálaton és a tüneteken alapul.

A krónikus, progresszív rendellenességre jelenleg nincs gyógymód, minden sebészi beavatkozás „olaj a tűzre”, fokozza a csontosodást, az érintett betegek a korai húszas éveikben már kerekesszékbe kényszerülnek, átlagosan 40 éves korukig élnek. Az alultápláltság és felső légúti fertőzések a vezető halálok a köreikben.

A fibrodysplasia ossificans progressiva tünetei korán jelentkeznek: a látszólag teljesen egészséges csecsemők általában rövid, rosszul fejlett nagylábujjakkal születnek. A csont- és ízületi problémák miatt a mozgásfejlődésben elmaradnak, nehezen tanulnak meg kúszni. A csontok túlburjánzása már gyermekkorban elkezdődik, általában a nyakban és a vállakban jelennek meg kemény csomók, amik fájdalmas gyulladást okoznak, néha alacsony láz kíséri. A mozgás súlyosan korlátozódhat, mivel a csontok belenőnek az ízületekbe. A gerinc deformálódhat, a mellkas mozgása korlátozottá válik, ami fokozza a légúti fertőzések kockázatát. Az állkapocs korlátozott mozgása megnehezíti, majd ellehetetleníti az étkezést, ami alultápláltsághoz és fogyáshoz vezethet. A beszéd is nehezítetté válik. A hallócsontocskák csontosodása miatt az érintettek több, mint 50%-ban halláskárosodás is fellép. A betegség terjedésével a beteg gyakorlatilag teljesen mozgásképtelenné válik.

Jelenleg nem ismert olyan kezelés, amely lassítaná vagy megállítaná a betegség előrehaladását, az egyes tünetek kezelése (szteroid és nemszteroid típusú gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapítók, speciális orvosi eszközök, pl. merevítők használata) ugyanakkor javíthatja az életminőséget. Fontos kerülni minden olyan tevékenységet, ami izomsérüléssel járhat. Műtét és biopsziás mintavétel is mellőzendő FOP esetén, mert a beavatkozás az adott területen gyors csontnövekedést okozhat.

A temporomandibuláris diszfunkció leggyakoribb tünete az állkapocsízület és környékén jelentkező fájdalom, melynek leggyakoribb oka a rágóizmok extrém mértékű feszülése, valamint az ízületi porc kopása, elmozdulása.

A rágóizmok feszülésének számos oka lehet, leggyakrabban az alvás és/vagy ébrenlét során jelentkező fogcsikorgatás fordul elő. Fogcsikorgatás során több, mint 50 kilogramm terhelésnek van kitéve az állkapocsízület, a rágóizmok és a fogak egyaránt. A hosszan tartó állandó terhelés hatására felborul a rágóizmok egyensúlya. A feszes rágóizmokban a vér és oxigénszállítás akadályozottá válik, melynek következménye lehet a nyugalomban jelentkező állkapocsízületi fájdalom, ami szájnyitás hatására fokozódik.

Az állkapocsízületet érő extrém terhelésfokozódás hatására az ízületben található porc fokozatosan kopik. Minél jobban elkopik, annál jobban csökken az állkapocsízület nyíróerőkkel szembeni ellenállóképessége. Ilyen esetben a fájdalom általában az állkapocsízületi mozgásokra (pl. beszéd, rágás) fokozódik, esetleg „hórpogás” szerű hangélmény kíséri.

Az állkapocsízület egy ízületi fejből és egy ízületi árokból áll, ami között található egy porckorong. A porckoronghoz hozzákapcsolódik egy erekkel és idegekkel átszőtt terület. Az állkapocsízület élettani mozgásai során az ízületi fej és a porc együtt mozog. Hirtelen kivitelezett, nagy nyitás hatására (például ásítás, almába harapás) előfordulhat, hogy a porc áthelyeződik, leggyakrabban előrefelé. Ekkor hallható egy reccsenés, ami általában nagy fájdalommal jár, esetenként beletelhet pár másodpercbe mire be tudjuk csukni a szánkat. Ilyen esetben az ízületi fej és az ízületi árok között nem a porc, hanem az erekkel és idegekkel átszőtt terület helyezkedik el, így az álkapocsízületi mozgások során ezt a területet éri a terhelés, ami nagy fájdalommal jár, mivel idegvégződéseket tartalmaz. A fájdalom az idő múlásával enyhül, mivel az erekkel átszőtt terület képes az adaptálódásra. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a porc visszakerült élettani helyzetébe, ezért feltétlen állkapocsízületi kezelésben jártas szakember felkeresése ajánlott. Minél hamarabb kezdődik a kezelés, annál nagyobb az esély az eredeti helyzet visszaállítására.

Állapotfelmérés során felderítjük az állkapocsízületi diszfunkció okát és annak megfelelően alakítjuk a terápiát. Temporomandibuláris gyógytornával, életmódbeli tanácsadással, lazítógyakorlatokkal, segítünk megszűntetni állkapocsfájdalom problémáját.

A sarcopenia fogalma

Az öregedés folyamatára tekintve sok tényező eszünkbe juthat, mint például a bőr ráncosodása és vékonyodása, a memória, a látás és a hallás romlása. Azonban ritkán jut eszünkbe az a nagy horderejű jelenség, hogy egy bizonyos kor után, az öregedéssel a testünk izomtömege csökken. A sarcopenia, mint orvosi kifejezés arra a patológiás mértékű izomtömeg csökkenésre utal, mely meghalad egy bizonyos határértéket, viszont a folyamat mindenkiben zajlik, különböző ütemben.

A sarcopenia egy görög szóösszetétel (σάρκα = hús és πενία = szegénység) alapján elnevezett kóros állapot. Izomerő- és izomtömeg-csökkenést jelent. A csontritkuláshoz hasonlóan napjainkban közegészségügyi probléma, mivel az időskorúakat tömegesen érinti.

Jelentősége súlyos következményeiből, illetve a rendelkezésünkre álló preventív lehetőségekből adódik. Továbbá abból, hogy a folyamat sajnos senkit nem kímél 25-30 év felett. Az izomtömeg csökkenés kezdete és mértéke változó, de az átlagot tekintve kimondhatjuk, hogy 25 és 80 éves korunk között a vázizomzatunk össztömege 40%-kal csökken. Ez időben kb. úgy oszlik el, hogy 25 és 50 éves kor között 10%-kal, majd 50 és 80 éves kor között további 30%-kal csökken.

A kialakulásához vezető tényezők

Tekintettel az érintett szervrendszerre, a sarcopenia elsősorban azokat érinti, akik fizikailag inaktívabbak. Az edzettebb izomzat nagyobb tartalékot is jelent, ebből a szempontból.

A sarcopenia folyamatához, úgy vélik, hogy az inaktivitás mellett, első sorban hormonális változások vezetnek. Kimutatható, hogy a kor előrehaladtával bizonyos hormonok, mint a tesztoszteron, növekedési hormon és az ún. inzulin-szerű növekedési faktor 1 (IGF1) mennyisége és aktivitása csökken. Ezen hormonok többek között az izomnövekedésben és regenerációban töltenek be fontos szerepet. A hormonok mellett kiemelendő továbbá a megváltozott fehérje anyagcsere, a gyulladásos paraméterek emelkedése és az oxidatív terhelés. Az utóbbi kettőnek inkább az izmok beidegzése szempontjából van jelentősége.

A beidegzés azért nagyon fontos, mert valójában az izmoknak nem is a mérete a kritikus jelentőségű, hanem a funkciója.

Ez elvezet minket oda, hogy milyen következményekkel jár a sarcopenia. Ugyanis a csökkent izomtömeggel, helyesebben szólva, a csökkent izomfunkcióval idős korban párhuzamba vonható az elesések száma. Természetesen, ahogy a mozgás egyre nehezebb lesz és egyre nagyobb erőkifejtést igényelnek a hétköznapi feladatok, úgy az illető inkább kerüli a fizikai aktivitást és ezzel a sarcopenia progresszióját segíti elő. Ezek után nem meglepő, hogy az izomfunkció csökkenése összefüggésbe hozható az időskori depresszióval, ágyhoz kötöttséggel, az önellátásra való képesség csökkenésével vagy akár halálozáshoz vezető állapotok kialakulásával.

Fontos tudnivalók a megelőzés érdekében

Az első és legfontosabb, amit a sarcopenia ellen tehetünk, hogy beépítjük a mindennapjainkba a testmozgást. Méghozzá megfelelő mennyiségben és összetételben. Gyakran hallhatjuk orvosainktól vagy szakértő ismerőseinktől a rendszeres testmozgás szerepét a szív és érrendszeri megbetegedések rizikójának csökkentésében vagy a kettes típusú cukorbetegség megelőzésében. Természtesen valóban fontos és többszörösen bizonyított a rendszeres mozgás, mint például a séta, a kocogás vagy a futás, a biciklizés és hasonló tevékenységek, jótékony hatása a fent említett betegségekkel kapcsolatban. Ezeket a mozgásformákat nevezhetjük úgy is, mint állóképességet javító edzés.

Arról azonban ritkán esik szó, hogy érdemes néha súlyzót ragadni és nagyobb terhelésnek kitenni izmainkat. Amikor nagyobb ellenállással szemben fejtünk ki izommunkát, a feljebb tárgyalt hormonhatású molekulák nagyobb mennyiségben szabadulnak fel és hozzájárulnak az izomrostok növekedéséhez. Mindez magától értetődőnek tűnik: ha edzünk, nagyobbak lesznek az izmaink. Ami igaz is (egy bizonyos mértékig), azonban, mint ahogy ez feljebb már említésre került, nem csupán az izom méretét szükséges figyelembe venni, hanem annak funkcionalitását is, ami az izom tömege mellett függ annak beidegzésétől, az izomszövetek között megtalálható zsírszövettől és még sok egyéb tényezőtől.

Egyszerűen kifejezve, az nem fogja javítani a kilátásainkat a sarcopenia tekintetében, ha nagymennyiségű izomtömeget halmozunk fel 30 éves korunk előtt, majd ezt követően abba hagyjuk a rendszeres edzést. Sőt megkockáztatom, hogy jobbak az esélyei annak, aki fizikailag inaktív életformát folytat, majd 60 évesen kezdi el az edzést.

Ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy sosem késő elkezdeni az edzést. A tudomány mai állása szerint, a sarcopenia elleni küzdelemben nincs maximális életkor az edzés elkezdéséhez. Ez persze ne bátorítson senkit arra, hogy halogassa a testmozgást felvételét a mindennapi szokásai közé.

Hatásos gyógyszeres kezelés egyelőre még nem áll rendelkezésre sarcopenia ellen. Tesztoszteronnal, illetve más anabolikus szteroiddal való kezeléssel jó eredményeket tudtak elérni, viszont a kellemetlen mellékhatások miatt ez háttérbe szorult. Azonban további lehetőségek is felmerülnek a megelőzés tárházában a megfelelő fizikai aktivitás mellett. Egyrészt a már megemlített idegrendszer védelme ugyancsak lényeges az izomfunkció vesztés megelőzése céljából. Az idegrendszer legnagyobb ellenségei közé tartoznak a gyulladásos folyamatok, az oxidatív terhelés és a csökkent mértékű omega-3 zsírsav bevitel. Ezek ellen a legjobb védekezés a kiegyensúlyozott táplálkozás, mely sok antioxidánst tartalmaz, lehetőleg friss bogyós gyümölcsök formájában, illetve omega-3 zsírsavakban gazdag tengeri halakat (pl. hering), vagy magvakat (pl. dió, lenmag).

Időskorban jellemző, hogy a fehérjék felvétele a tápcsatornából és annak hasznosulása is mérséklődik, így ajánlott a fehérjék nagyobb arányban történő bevitele. Természetesen nem figyelmen kívül hagyva más, például a veséket érintő kórképeket, mely esetben a fehérje bevitel korlátozott.

Egészséges étrend, izomtömeg változás

Mindenki számára fontos a sarcopenia fogalmának, kialakulása körülményeinek és leginkább megelőzési lehetőségeinek ismerete, hiszen a megfelelő egyszerű szokásokat alkalmazva jelentősen javíthatunk életminőségünkön időskorban.

Összefoglalás:

-Mi a sarcopenia? — Időskori izomtömeg vesztés

-Kit érinthet? — Sajnos egy bizonyos kor után mindenkiben elindul a folyamat.

-Milyen ütemben zajlik?

25 és 50 éves korunk között 10%-át, majd 50 és 80 éves korunk között hozzávetőleg további 30%-át veszítjük el teljes izomtömegünknek.

-Mi okozza? — Hormonális változások. (Tesztoszteron, növekedési hormon és inzulin-szerű növekedési faktor) — Fizikai inaktivitás. — Idegrendszeri károsodások. — Fehérje anyagcsere alábbhagy.

-Milyen következményei lehetnek?

Mértéke összefüggésbe hozható az időskori elesések számával, ágyhoz kötöttséggel és depresszióval. Növeli a valószínűségét, hogy az illető ellátásra szorul, azaz csökken az önellátás képessége.

-Mit tehetünk ellene? — Terheléses edzés. — Antioxidánsok fogyasztása. — Omega-3 zsírsavak fogyasztása.

Lehetséges, hogy félelmeid és szorongásod a „lélek izma” indítja be

A psoas major-t (nagy horpaszizmot) gyakran a legmélyebben fekvő belső középpontként is emlegetik, vagy ahogy Danielle Olson, jóga terapeuta és filmkészítő mondja: a psoas major a „lélek izma”. Ez a test középpontját stabilizáló izom a csípőcsont közelében található, és annak mozgékonyságára, az ízület működésére, rugalmasságára, és számos más funkcióra gyakorol jelentős hatást. A test egyenes tartásában és mozgásában betöltött szerepén kívül úgy tartják, hogy a psoas segítségével vagyunk képesek a jelen pillanathoz kapcsolódni, kiváltképp amikor nyújtott állapotában a feszültség távozik a testből.

Kutatások azt mutatják, hogy a strukturális egyensúly fenntartásán kívül a psoas a lelki jóllétünk számára is alapvető jelentőségű. Liz Koch, a The Psoas Book szerzője, azt állítja, hogy a psoas izmunk „a szó szoros értelmében a legmélyebb túlélési ösztönünket testesíti meg, ezen belül a jóllétünk iránti elemi vágyunkat.” E szerint sokkal több múlik a psoas-on, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Lehetséges, hogy a psoas egészségének fenntartásával képesek lehetünk a gyógyító energiák jobb felhasználásra és a mentális egészség javítására.

Hol található a psoas?

A psoas a fizikai stabilitást biztosító egyik fő izom. A lábaktól egészen a gerincig nyúlik, és ez az egyetlen, a lábakat a gerincoszlophoz kapcsoló izom. Az izom a T12 csigolyától indul, lefelé fut az 5 lumbális csigolya mentén, majd a combcsont tetején rögzül.

A hüllőagyi kapcsolat

A lábak és a gerinc összekapcsolásán kívül a psoas a rekeszizommal is kapcsolatban van. A légzést a rekeszizom modulálja, és ez az a hely, ahol a félelemhez és szorongáshoz köthető fizikai tünetek legnagyobb része is megjelenik. Koch úgy hiszi, hogy ezt a psoas és az agytörzs és gerincvelő legősibb, hüllőagynak hívott része közti közvetlen kapcsolat okozza.

Koch szerint „jóval a beszéd és a kortex szervező képességének kialakulása előtt a túlélési ösztöneinkről ismert hüllőagy volt felelős az alapvető funkcióink fenntartásáért.” A mai életmódunk, az állandó rohanás, versengés és teljesítménykényszer a psoas-t állandó „üss vagy fuss” állapotban tartja.

A psoas hosszan fennálló stresszéhez kapcsolható problémák

Az állandó „üss vagy fuss” állapot csapdájában a psoas izmok stressz alá kerülnek, és összehúzódnak, szinte születésünk pillanatától kezdve. Ahogy Koch megjegyzi, „ezt a helyezetet a modern élet számos tényezője tovább rontja:  az autó üléseitől kezdve a szűk ruházaton át a testtartást eltorzító székekig és cipőkig számos dolog lehetetleníti el a természetes mozgást, még jobban megrövidítve a psoas-t.” Ez a psoas-ra gyakorolt, életen át tartó krónikus stressz számos problémát okozhat, mint hát, csípő vagy térd fájdalmat, de akár emésztési zavarokat és légzési nehézséget is. Sok ember krónikus fájdamai mögött is ez állhat.

A psoas krónikus stressze miatt nem csak a fizikai részünk szenved. A psoas jóval több a strukturális stabilitást fenntartó egyik izomnál. Az élet minden részére hatással van, a hangulatunktól kezdve a világnézetünkön keresztül akár a másokkal való viselkedésünkre is. A psoas krónikus stresszéhez számos probléma köthető: negatívan befolyásolhatja az érzelmi állapotot; megzavarhatja az emberi kapcsolatainkat; és hatással lehet az általános elégedettség érzetünkre. Ha felismerjük, hogy a psoas állapota fontos szerepet játszik mint az érzelmi, mind a fizikai egészségünk fenntartásában, már megtettük az első lépést a felé, hogy megadjuk ennek a fontos izomnak az őt megillető figyelmet.

Koch azt állítja, hogy “Akár hátfájástól, akár szorongástól, térdfájdalomtól vagy kimerültségtől szenvedsz, komoly esély van rá, hogy a psoas túlfeszített állapota szerepet játszik a problémában.”

Félelem és a psoas

Mivel a psoas szoros kapcsolatban áll az „üss vagy fuss” mechanizmusunkkal, a megfeszülő psoas általában egy emelkedett mértékű félelemmel járhat együtt.

A félelem egy olyan érzelem, ami a legfurcsább módokon jelenik meg, és „bezáródhat” a testbe, fizikai és érzelmi feszültséget okozva. A psoas egyensúlyának visszaállításával elengedhetjük ezt a felhalmozódott feszültséget is, ami mélyrehatóan szabadíthatja fel az élettel kapcsolatos, megalapozatlan félelmeinket, így javítva mint a fizikai, mint a mentális jóllétünket. Nagyobb belső békét érzünk, és keveserbb izomfájdalmat és izomgörcsöt.

Kapcsolata az energiatesttel

A psoas nyújtása és felszabadítása leföldel, hozzákapcsolva minket a Föld gyógyító és revitalizáló energiájához, ami kiegyensúlyozza az energiáinkat, ezzel segítve, hogy még jobban jelen legyünk a pillanatokban. Az egészséges psoas által biztosított helyes strukturális stabilitás lehetővé teszi az energia akadálytalan áramlását a testben, egyenletesen eloszlatva az életenergiát. Fizikai értelemben amikor a test megfelelő támogatást kap, a mozgás szabadabbá és könnyedebbé válik, mi pedig energikusabbá.

Ősi bölcsesség a modern idők szolgálatában

A psoas-ról szóló ismereteink egyáltalán nem újak. Tulajdonképpen egy elveszett vagy elfeledett ősi tudás része. A jógából kimondottan látható, hogy az ősi mesterek tisztában voltak a psoas nyújtásának fontosságával. Az egész világon gyakorolt ősi jóga ászanák, vagy pozíciók, a psoas izom megnyújtására és felszabadítására fókuszálnak, és a teljes test kiegyensúlyozására. Következetes gyakorlással megtanulható a psoas-szal való elkülönült munka, ami hosszú távon hihetetlenül hatékony gyógyerejű lehet.

A jógával a psoas jelenlegi állapota is felmérhető. Számos pozíció van, mint a fa (Vrksasana), amit nem tudunk feszes psoas-szal megfelelően kivitelezni. Ha egy álló vagy ülő jóga pozíciónál bármelyik térdben vagy az alsó hátban (vagy mindkettőben) kellemetlenséget tapasztalunk, akkor elképzelhető, hogy a psoas izmunk feszes, és több figyelemre van szüksége.

A psoas egy fontos, mégis gyakran ismeretlen izom, ami alapvető fontosságú szerepet játszik a fizikai és mentális jóllétünkben. Ha ezt az izmot elhanyagoljuk, fizikai és mentális stresszt és feszültséget élhetünk meg, ami társadalmunkban szorongásként, depresszióként, krónikus hátfájdalmakként, térdfájdalomként, emésztési zavarokként, légzési nehézségekként, stb. jelenhet meg.