Mit is jelent a porckorongsérv (discus hernia)
Porckorongsérvről akkor beszélünk, ha a porckorong körkörös gyűrűi átszakadnak és a kocsonyás anyag a gerinccsatorna felé türemkedik és ott homokóra-szerű szűkületet okoz.
A porckorong felépítése
A gerincoszlop szelvényezett szerv, mely csigolyákból áll. A csigolyákat egymástól a porckorongok választják el. Viszonyukat legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, mintha egymás fölé helyezett csontkockákból úgy építenénk tornyot, hogy a kockák közé radírgumikat helyezünk el. A porckorong tehát olyan rugalmas kötőelem, melynek legfontosabb szerepe a járás közben a rezgések csillapítása. Ha a kockákat kilyukasztjuk, az egymás fölé helyezett kockák közepében létrejön egy csontos csatorna, ez a gerinccsatorna, melyben a gerincvelő foglal helyet. Az egészséges porckorong tehát egy lepényszerű, radírgumi konzisztenciájú szerv, mely körkörös gyűrűkből áll, középen nagy, folyadéktartalmú kocsonyás maggal.
A porckorongsérv kialakulása
A porckorongsérv, vagy közkeletű elnevezésén: gerincsérv kialakulása kapcsán feltétlenül meg kell ismerkednünk a porckorong kopás (degeneráció) fogalmával. A porckorong kopás a porckorong természetes öregedési folyamata, mely a 20-as életévek vége felé mindannyiunknál elkezdődik. A folyamat lényege az, hogy a porckorong elkezd kiszáradni, vizet veszít és így elveszíti rugalmasságát is. Az „elfajuló“ porckorong a külső erőkkel szemben sérülékenyebbé válik, összenyomásra, hirtelen megnövekvő terhelésre a gyűrűk átszakadnak, a porckorongban lévő anyag hátrafelé vándorol és létrejön az előbb említett előboltosulás.
A hirtelen megnövekvő terhelés lehet egy rossz mozdulat, emelés, vagy akár hosszabb kihagyást követően, megfelelő bemelegítés nélkül, nagy vehemenciával elkezdett, túl intenzív torna. A fent elmondottakból érthető, hogy a túlsúllyal rendelkezők nagyobb veszélynek vannak kitéve, csakúgy, mint a ritkán (bemelegítés, szakértő tréner felügyelete nélkül), de akkor nagyon intenzíven tornázók.
Tünetek
A porckorongsérv klasszikus tünetei a heves, éles fájdalom, mely a derékból a fartájék, a forgó felé, gyakran az alsó végtagba térdig, sőt bokáig sugárzik. E panaszokhoz az alsó végtag zsibbadása is társulhat. A tünetek néha alattomosan, lassan alakulnak ki. Ritka esetben a fájdalomhoz a láb mozgásainak gyengesége, még ritkábban a széklet és vizeletürítés kontrolljának a zavara is társulhat (neurológiai tünetek).
A porckorongsérv kezelése
Statisztikák szerint a porckorongsérv (discus hernia) az esetek kevesebb, mint 10 százalékában igényel műtéti kezelést!
Nagyon fontos hogy a diagnózis egyértelműen csak modern képalkotó vizsgálatokkal (CT vagy MR) állapítható meg! Egy rövid orvosi vizsgálat és egy röntgen felvétel alapján senkiről nem jelenthető ki, hogy porckorongsérve van! A kivizsgálást reumatológus, ortopéd sebész, vagy idegsebész szakorvos irányítsa!
A diagnózis felállítását követően az első lépés – kevés kivétellel – a konzervatív (nem műtéti) kezelés. Ez enyhébb esetekben pihenést, gyógyszeres kezelést jelent. Az alkalmazott gyógyszerek részben úgynevezett „nem szteroid típusú gyulladáscsökkentő gyógyszerek”. Amennyiben 7-10 nap alatt a fájdalom jelentősen csökkent, a következő lépés szakértő gyógytornász vezetésével végzett gerinctorna. Heves fájdalmak esetén nem javasolt a gyógytorna végzése, a torna elkezdését a fájdalom csökkenésének kell megelőznie!
Komolyabb, akár mozgáskorlátozottságot okozó fájdalmak esetén kórházi kezelés is szóba jön. A kezelés első lépése ebben az esetben is konzervatív, mely intravénásan infúzió formájában történik. (Az infúzió ebben az esetben majdnem mindig szteroid tartalmú.) A kezelést kiegészíthetik a gerinc mellé adott, úgynevezett blokád injekciók, és a gerinccsatornába adott epidurális injekciók. A kezelés általában 5-7 napig tart, utána ebben az esetben is gyógytorna következik.
Amennyiben neurológiai tünetek alakulnak ki, vagy a heves fájdalmak a fenti kezelések mellett 4-6 hét alatt nem enyhülnek, műtéti kezelés javasolható. Ez minden esetben a szűkületet okozó, gerincvelőt és idegszálakat nyomó porckorong előboltosulás (sérv) eltávolítását jelenti.
A gerincsérv gyógytornája
A gerincsérv konzervatív kezelésében elengedhetetlen a gyógytorna. A legelterjedtebb és legeredményesebb kezelési módszer a gyógytornászok által alkalmazott McKenzie torna. A módszer célja, hogy a gerincsérv esetén elmozdult porckorongot visszatornázza a helyére, így elérve, hogy a nyomás alatt lévő idegek és képletek felszabaduljanak. A torna alapját meghatározott irányú, ismételt mozgások képezik.
Mindezek mellett a gyógytornász alkalmazhat még idegmobilizációs gyakorlatokat és manuálterápiát. Az idegmobilizációs gyakorlatok segítenek a nyomás alá került idegek funkcióját visszaállítani, manuálterápiával pedig hatékonyan feloldhatók a csigolyák között kialakult blokkok.
Azonban a tünetek enyhülésével és megszűnésével nem ér véget a gyógytorna. A terapeuták fontosnak tartják, hogy ez az állapot hosszú távon fennálljon. Ekkor kezdődik meg a funkcionális gyógytornával a gerincstabilizáló izmok erősítése, amelynek eredménye, hogy a csigolyák a helyes pozícióba kerülnek, és terhelés hatására sem jelentkezik diszfunkció.
A gyógytorna segítségével kialakul a helyes testtartás, valamint a tornában alkalmazott izomerősítő gyakorlatok segítségével a panaszmentesség hosszú távon megőrizhető.
A gyógytorna nemcsak a kezelésben, hanem a megelőzésben is hatásos módszer. Egy gyógytornász olyan gyakorlatsort állít össze, ami tökéletesen megfelel erőnléti állapotának és figyelembe veszi tüneteit.
Gyógytorna segítségével akár már néhány alkalom után enyhülhetnek, vagy meg is szűnhetnek panaszai.
